Bejelentkezés   regisztráció   Elfelejtett jelszó  
 
Български
Expat life (CEE region)
Magyarország
Üzleti és humán témában ÍRUNK blogokat, BESZÉLGETÜNK
élő adásban és SZAKTUDÁST osztunk meg egymással.

Vezetők is tanulnak a coach anekdotákból

2010.08.17. (2 db hozzászólás) [szerző: ]

coachingSok érv szólt amellett, hogy közreadjuk a coach anekdotákat. Egyrészt mert a coach képzéseinken a hallgatóink nagyon szeretik, ha „sztorizunk”, mert sokat tanulnak belõle hogyan csinálják jól, vagy épp hogyan rontottak el egy-egy helyzetet a már tapasztalt coachok. De ha csak ez lett volna a cél, akkor beillesztettük volna a tanrendbe és nem adattuk volna ki.

A másik gondolat ami vezérelt az volt, hogy a coaching szakmát kicsit összefogjuk, összehozzuk, más a coahing piac többi meghatározó szereplõivel is. Több mint 40 coachtól, tanácsadótól kértünk, illetve kaptunk anekdotákat és ezek közül válogattuk ki a legtanulságosabbakat, így 21 szerzõtõl található írás a könyvben, ezért amikor felkértek, hogy írjak pár szót róla nem éreztem azt, hogy „önfényezés” lenne, mert én csak egy részét írtam.

A fõ cél viszont az volt, hogy a coaching túlmisztifikálását csökkentsük. Én már teljesen elégedett lettem volna azzal, ha az ajánlás írásra felkért vezetõk azt mondják, hogy tetszett nekik, mert most már látják, hogy milyen hasznos is a coaching. De ezen kívül mást is írtak, amit nem vártam: tanultak belõle és magukra ismertek...

coachingAkik tanultak belõle így fogalmaztak:
Dr. Beck György, a Vodafone vezérigazgatója szerint: „Igazán szórakoztató anekdoták; olyanok, amiket szívesen olvas az ember egy csésze kávé mellett, mégis talán többet tanulnak belõle a vezetõk, mint a száraz menedzsmentkönyvekbõl.” és Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erõforrás vezérigazgató-helyettese is ezt írta: „E könyv hasznos útikalauz mindannyiunk számára, akik már a tanulás ösvényén haladunk. Velünk tart?” Ablonczy Balázs, az SAP ügyvezetõje így folytatta a sort: „Mindegy, hogyan olvassa: kis adagokban, tanulás jelleggel vagy egészben, szórakoztató módon. Bárhogy is forgatja, kötelezõ irodalmat tart kezében a menedzsment iránt érdeklõdõ Olvasó.” illetve az I. Innovációs TechShow nagydíját elnyerõ iPONT Kft. tulajdonosa,  Korcsok Zoltán pedig így fogalmazott: „Mélyen emberi, újszerûen szórakoztató és rendkívül tanulságos. A coaching sokoldalúságát legeredetibben bemutató hazai kézikönyv.”




És akik magukra ismertek a történetekben:
Salamon János, a MagNet Magyar Közösségi Bank vezérigazgatója azt írta: „Olvasgatva az elgondolkodtató történeteket, az jutott eszembe: a vezetõ is ember, csak nem biztos, hogy ezzel tisztában van. Nyilván nem igaz ez minden vezetõre, de vajon igaz-e rám? A reflexválasz természetesen: persze, hogy nem. De az átgondolt válasz megalkotása során nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy a történetek olvasásakor bizony több helyütt magamra ismertem (pedig eredetileg egyik sem rólam szólt). Azóta azzal vigasztalom magam: ha magamra ismertem, akkor már jó úton járok. Aki lassan, figyelmesen végigolvassa a történeteket, megtalálhatja a saját válaszait... S várhatunk-e többet ennél egy könyvtõl?” Nagyon tetszett Szûts Ildikó, a Magyar Posta vezérigazgatójának gondolata is, miszerint:  „Elõször azt gondolja az ember: kis történetek, kedves olvasnivaló. Aztán amikor kicsit belegondol abba, hogy egy-egy történet fõszereplõje, coach-alanya akár õ maga is lehetne, többször is belelapoz a színes összeállításba. Ezért érdemes ezt végigolvasni, mert rájöhet arra az ember, hogy aki kívülrõl lát bennünket, és jobbító javaslatai vannak, az nem feltétlenül rosszat akar, sõt… Fogjuk fel a coaching folyamatát egy személyes auditnak, és tanuljunk belõle!” Megyeri István, az Erste Leasing elnök-vezérigazgatója is ezt írta: „A könyv olvasása közben »déjà vu« érzésem volt. A coaching során Komócsin Laura mesterien felépített kérdéseivel világít rá a fejlesztendõ területekre anélkül, hogy kimondaná azokat. Mégis, ahogyan teszi ezt a könyvben leírt anekdotákon keresztül, az a személyiségfejlesztés egyik legelegánsabb módja. És bár ha vegytisztán szemléljük, valójában egyikben sem ismerünk magunkra, azonban, ha elvonatkoztatunk a karikatúraszerû poentírozástól, egy kicsit mindben önmagunkra ismerünk. Persze mi más lenne a célja a könyvnek, minthogy könnyebbé tegye a szembesülést és magunkba nézést azáltal, hogy megnyugtat: nem csak mi vagyunk tökéletlenek.” Varga Csaba, a PSZÁF fõigazgatójának ezek a gondolatok jutottak eszébe a könyv olvasásakor:„Tükör által homályosan és Kémiai éhség... avagy filmkockák címeire, vagy magára a való életre élesben? Mire ismerni rá a könyvben, milyen tanulságokat ad a coaching-tevékenység iránt érdeklõdõk számára? Elsõsorban azt, hogy közérthetõ, jól megjegyezhetõ esetleírásokkal mutat világos tükröt Békakirályfiknak, Kis gömböcöknek, Borsószem királykisasszonyoknak, de éppúgy a Hétfejû sárkányoknak is. „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál”, gondolhatja az érdeklõdõ olvasó, aki a coach-coachee közti kémia kialakulását érzi – joggal – a könyv olvasása folyamán...” Kobelrausch György, a Dr. Telkes Kft. személyzeti tanácsadója pedig ezt küldte nekünk:  „A történetek olvasása közben többször is »déjà vu« érzésem volt. Mintha én is átéltem volna már hasonló szituációkat 10 éves, multinacionális cégnél eltöltött vezetõi gyakorlatom során. Vagy éppen az elmúlt 5 évben, a jelölteket interjúzva hallottam õket? A lényeg, hogy az anekdoták nagyon találóak és jellemzõek, ebben áll a hasznosságuk. Az elmúlt idõszakban én is foglalkozom coachinggal, és a sokfelé beszerezhetõ elméleti munkák mellett kevés olyan kiadvány akad, amely valós szituációk segítségével támogatja ezt az összetett munkát. Ajánlom tehát ezt a könyvet minden kezdõ és gyakorló coachnak, és azoknak is, akik egy kellemes, de egyben tanulságos olvasnivalót keresnek.”



Aki pedig dedikált példányt szeretne akár mind a 21 szerzõvel, azokat szeretettel várjuk szeptember 9én 9.00-kor az Andrássy út 98 alatt amire a HRCafe olvasóinak elõregisztrációra van lehetõségük (mert a terem befogadó képessége limitált) ezen az email címen, ahol meg is rendelhetõ a könyv.
Témakörök: coaching, könyv


Share/Save/Bookmark
  új hozzászólás küldése >>

  Dr. Németh Zoltán - Szakértőnk adatlapja
Életünk egyik legmeghatározóbb 10 éve (az elsõ :-)) csak a sztorikról szól, igaz akkor mesének hívjuk.
Miért lenne ez másképpen felnõttként?

Zoli
új hozzászólás küldése >>
   - Szakértőnk adatlapja
Az biztos, hogy Komócsin Laura executive coach az elõzõ, módszertani kézikönyvként pozicionált szakkönyv után nagyon ügyesen összehozta ezt az olvasmányos hangvételû, igen szórakoztató történetek gyûjteményébõl álló könyvet is, ezzel megmutatva a coaching piac számára azt, hogyan lehet szakmai hírnévre hamar szert tenni. Laura feladata most az lesz, hogy a barátokat további tartalommal lássa el, meggyõzze a kétkedõket és növelje az irigyek táborát.

A könyvbemutató békés, baráti hangulatban zajlott, szokásos forgatókönyv szerint. Mivel a forgatókönyv sem számunkra, sem a coachokból, tanácsadókból, barátokból és ismerõsökbõl összegyült vendégek számára nem volt ismert, ezért a HR Cafe kamerája ”vendég szögbõl” rögzítette az eseményeket a környezet adott körülményei között. A rendezvényszervezésben nem jeleskedõ szervezõk mégis örülhettek, hiszen a coach szerzõtársak egyperces bemutatkozói jó ötletnek bizonyultak még akkor is ha pozíciójuk a felvétel szempontjából nem volt ideális.

Ahogy azt Laura is említette, ha bárki lát abban fantáziát, hogy saját coach anekdotájával egészítse ki a könyv tartalmát, most megteheti itt, ennek a blognak a folytatásaként, regisztrációt követõen.
Hajrá tapasztalt coachok, írjátok ki magatokból azt, amit gondoltok és ezzel kapcsolódjatok be ti is a média körforgásába saját piaci hírnevetek növelése érdekében!

Várjuk a coaching sztorikat!
új hozzászólás küldése >>

vissza az előző oldalra  

További bejegyzések a témakörben
-

Berobbantak a kis szolgáltatók a változásmenedzsmentbe

2016.11.04.
-

Tréningpiac 2012 - a tények!

2013.09.30.
-

Meghivo

2013.09.05.
-

A vakfolt nem tabu többé

2013.03.20.
-

Prezi.com: divatos játékszer vagy hasznos eszköz?

2013.01.30.
-

Coaching Határok Nélkül 2. évad

2012.06.19.
-

Frank Bresser 2.0

2012.02.09.
-

Lean hatás a HR-ben

2012.02.03.
-

Frank Besser 2012. február 6.

2012.02.01.
-

Átlátszó hazugságok

2011.12.19.
-

Mark Powel, the Power

2011.12.16.
-

Hogyan motiválható az Y generáció? (Europ Assistance)

2011.12.13.
-

A megoldásközpontú paradigma szerepcentrikus szemmel

2011.12.06.
-

A grafikus jegyzetelés és facilitálás

2011.11.25.
-

Tréning piac 2010 – Haldokló dinoszauruszok, izmosodó tigrisek

2011.10.26.
-

Miért nem szeretik a coachok az ügyfélszerzést?

2011.10.04.
-

Erőforrás-probléma térkép építése a coaching során

2011.09.16.
-

A Shackleton-modell, avagy hogyan válhatunk igazi vezetővé?

2011.07.29.
-

Mellékvágányon - A karrier coaching kockázatairól

2011.07.07.
-

Happy-k-e a sheetek?

2011.05.16.
-

TEDx: A motiváció 3.0 fényes győzelme

2011.03.29.
-

Tréningpiac III.: A meztelen igazság

2011.02.21.
-

Motiváció 3.0

2011.01.28.
-

Dinoszauruszok, tigrisek, gazellák és hangyák Tréningpiac 2007-2010 2. rész

2011.01.17.
-

A tréningpiac számokban 2007-2010 (I. rész)

2010.12.08.
-

A coaching tevékenység vagy szakma?

2010.11.10.
-

Egy csoport szervezésének története - indító gondolatok

2010.11.05.
-

150 milliárd forint mér(het)etlenül

2010.10.15.
-

Coaching irányzatok összecsapása

2010.09.29.
-

Szösszenetek a lojalitásról

2010.09.03.
-

A játék a legkevésbé játék

2010.09.01.
-

Motiválás lyukas zsebbel

2010.07.19.
-

Mozgásban vagyunk

2010.07.09.
-

A játék még kevésbé játék

2010.07.08.
-

Hurrá, itt a nyár?

2010.06.30.
-

A játék nem játék

2010.06.21.
-

Mire van időnk?

2010.06.09.
-

Kedves virtuális vagy valós szenvedély beteg sorstársaim (a kávéra értve)

2010.05.31.
-

Fordított kulturális sokk

2010.05.04.
-

Megváltozott munkaképesség minden szempontból képességcsökkenést jelent?

2010.02.26.
-

Story telling coaching

2010.02.19.
-

Ki is Werner Vogelauer?

2010.02.08.
-

Teszteljünk vagy ne teszteljünk?

2010.02.01.
-

Milyen coachingot akarnak egyes vezetők?

2010.01.27.
-

Karrier coaching - avagy híd az álom-melóhoz

2010.01.21.
-

Mire jó a pszchodráma a coachingban?

2010.01.13.
-

A ROSSZ kérdések - F. Várkonyi Zsuzsa

2009.12.16.
-

Határvonal coaching és terápia között

2009.12.04.
-

Új a szűröm, a szögre van felakasztva

2009.11.28.
-

Madarat tolláról - Vezetőt coacháról

2009.11.25.
-

Van katartikus kérdés?

2009.11.19.
-

Outplacement coaching

2009.11.17.
-

Innovációt tessék!

2009.11.16.
-

Te Gestalt-os, NLP-s vagy TA-s coach vagy?

2009.11.12.
-

Kompetencia vagy módszertan? II. rész

2009.11.11.
-

Emberek közt hatékonyan

2009.11.04.
-

Egy kísérlet

2009.10.29.
-

Ott voltam a II. Coaching Konferencián...

2009.10.19.
-

A CEO és a motorkerékpár - ápolás művészete

2009.10.09.
-

Tranzakcióanalízis alkalmazása szervezetfejlesztésben és coachingban

2009.10.05.
-

Tranzakcióanalízis: Eric Berne - Cafepedia blog

2009.10.05.
-

HR Konferencia 2009 - A HR-es, mint evangelista II. – avagy a HR szerepe a XXI. században

2009.09.29.
-

HR Konferencia 2009 - HR-es mint motivátor

2009.09.29.
-

Coaching Konferencia

2009.09.28.
-

A HR-es mint evangelista

2009.09.18.
-

Mekkora a coaching megtérülése?

2009.09.17.
-

Sok dudás egy csárdában, avagy tehetségekből egységes csapat

2009.09.16.
-

A HR-es mint coach

2009.09.15.
-

Adaptív coaching workshop II.

2009.09.09.
-

Tranzakcióanalízis kulcsfogalmainak gyűjteménye - Cafepedia blog

2009.09.05.
-

Ki a kulcsember?

2009.09.02.
-

Adaptív coaching módszertan

2009.08.31.
-

Kenyeret és cirkuszt a népnek!

2009.08.26.
-

Forrószék ma!

2009.08.12.
-

Kompetencia vagy módszertan?

2009.08.06.
-

Falak után sikátorok

2009.08.05.
-

Coach / tréner / tanácsadó?

2009.07.29.
-

Elakadás

2009.07.22.
-

Sasmese

2009.07.20.
-

Nők a férfi homokozóban

2009.07.15.
-

Vezetői felelősség

2009.07.08.
-

Üzleti coaching telefonon

2009.07.03.
-

Marketing = kreativitás?? Ugyan már kérem!

2009.06.30.
-

Értéket adni vagy hasznosnak bizonyulni?

2009.06.22.
-

Az a bizonyos első...

2009.06.14.
-

Értő hallgatás, hallgatva vezetés

2009.06.11.
-

Hogyan kommunikál válságban egy jó vezető?

2009.06.09.
-

Coaching folyamat - Cafepedia blog

2009.04.25.
-

Coaching fogalmak - Cafepedia blog

2009.04.20.
-

Csoport - Cafepedia blog

2009.04.20.
vissza az előző oldalra  
Forrószék
Forrószék
Forrószék archívum
Műhelymunkák
Műhelymunkák
xing
twitter linkedin
Kérdezzen szakértőinktől
AszalĂłs PĂ©ter - Coaching - Tréning - Szervezet-fejlesztés - Aszalós Péter
Coaching - Tréning
Szervezet-fejlesztés
Szakértő
Kérdezek tőle  
Eddigi kérdések  


Bán Zsuzsanna - Coaching - Tréning - Bán Zsuzsanna
Coaching - Tréning
Szakértő
Kérdezek tőle  
Eddigi kérdések  


Bokor Attila - Coaching - Tréning - Szervezet-fejlesztés - Bokor Attila
Coaching - Tréning
Szervezet-fejlesztés
Szakértő
Kérdezek tőle  
Eddigi kérdések  


Dr. NĂ©meth Zoltán - Coaching - Tréning - Dr. Németh Zoltán
Coaching - Tréning
Szakértő
Kérdezek tőle  
Eddigi kérdések  


Hegyi Zsuzsa - Coaching - Tréning - Hegyi Zsuzsa
Coaching - Tréning
Rovatvezető
Kérdezek tőle  
Eddigi kérdések  


JĂłszai NĂłra - Coaching - Tréning - Posao - Privatni Život - Jószai Nóra
Coaching - Tréning
Posao - Privatni Život
Szakértő
Kérdezek tőle  
Eddigi kérdések  


Molnár Attila - Coaching - Tréning - Szervezet-fejlesztés - Molnár Attila
Coaching - Tréning
Szervezet-fejlesztés
Szakértő
Kérdezek tőle  
Eddigi kérdések  


Nagy Andrea - Coaching - Tréning - Humán források - Munka-magánélet - Szervezet-fejlesztés - Nagy Andrea
Coaching - Tréning
Humán források
Munka-magánélet
Szervezet-fejlesztés
Főszerkesztő
Kérdezek tőle  
Eddigi kérdések  


Rét Zsófia - Coaching - Tréning - Rét Zsófia
Coaching - Tréning
Szakértő
Kérdezek tőle  
Eddigi kérdések  


Témakör - blog, forrószék
álláshirdetés, álláskeresés, állásváltás, ár-érték, átláthatóság, átszervezés, átvilágítás, életrajz, énállapot, énmárka, értékek, értő hallgatás, önéletrajz, önbizalom, önismeret, új év, ügyfélkezelés, üzleti etika, üzleti intelligencia, 100 manager 1 napja, 2010, AC, Adaptive coaching, ajánló, ajánlattétel, akvárium gyakorlat, alapkő, Alkotói szabadság, alumni, apple, audit, bérgyártás, bértárgyalás, babysitter, belső kommunikáció, belső jelölt, benchmark, bérek és juttatások, bizonytalanság, blog, BP, brand, BSC, buddhizmus, buddhizmzus, Bulgária, business coach, business coaching, Business Partner, cégeladás, cél, cafepdeia, change menedzsment, coach iskolák, coach képzés, coachee, coachig, coaching, coaching bizalom, coaching folyamat, Coaching határok nélkül, coaching konferencia, coaching módszertan, coaching szerződés, coaching-kerekasztal, coahcing, Csíkszentmihályi, család, csapat, csapatépítés, csapatmunka, csoport, csoportdinamika, csoportfolyamat, csoportos coaching, csoportszerepek, CSR, Dave Ulrich, defibrillátor, depresszió, design, DIADAL, dolgozó anyák, dolgozói elégedettség, duktor, e-learning, egészség, egészségmegőrző, egészségmegőrzés, ego, egyedi megoldások, egyensúly, elemzés, elköteleződés, emberi erőforrás, EMCC, empátia, English, erőforrás, Eric Berne, esélyegyenlőség, eszközök, etika, execution, Exkluzivitás, expat, férfi-nő, fókusz, Facebook, Fata László, fejvadász, fejvadászat, feladatkezelés, felmérés, felvásárlás, figyelem, FLOW, fluktuáció, fluktuáció csökkentése, fogyatékkal élő, fogyatékkal élők, forrószék, Frank Bresser, Gamification, GBL, GDP, gender, Generáció, gestalt, grafika, grafológia, GTD, gyes, hálózatkutatás, harmónia, hatékony szervezet, hatékonyság, headhunter, hitelesség, Hogan, home office, hr, HR audit, HR bál, HR igazgató, HR projekt menedzsment, HR szoftver, HR-es, HRM, hroscar, humánátvilágítás, ICF, identitás, improvizációs színház, informatikus, ingyen coaching, innováció, innovációs járulék, integráció, interferencia-létra, interim, interim management, interim menedzsment, intranet, iPhone, Iskola, IT, járulékok, jövő, jövő kutatás, jegyzetelés, Jövő, Julia Foster-Turner, junior, Juttatások, Képzés, kézírás, kézírás elemzés, könyv, könyvbemutató, közös cél, közösségi hálózat, közösségi média, karakter, karrier, karrier coahcing, keresés, kiégés, Kirkpatrick, kiválasztás, kiválasztási módszer, kiválasztási stratégia, Kiválasztás, KKV, kodependencia, kommunikáció, kommunikációs szabályzat, kompetencia, konferencia, korfa, KPI, krízis, kreativitás, kulcsember, kulcsember kiválasztás, kulturális sokk, külső jelölt, laikus defibrillátor, leépítés, Lean, legjobb csapat, legjobb munkahely, Legrand, Lipcsei András, lojalitás, mérés, módszertan, módzsertan, magatartás, Mark Powell, market research, Marketing, maslow, MCC, megoldásközpontúság, megváltozott üzleti környezet, menedzsment, mentálhigiéné, mentális térkép, mentor, mesterkurzus, mobil, modelling, monitoring, motiváció, motivációs levél, motivátor, Motiváció, munka, munka-magánélet, munkaerõpiac, munkaerő, munkaerő felvétel, munkaerőpiac, munkahely, munkahelyi stressz, munkajog, munkáltatói gondoskodás, munkáltatói hozzájárulás, munkanélküliség, munkaszerződés, munkatárs, munkavállaló, Munkavállalói élmény, mystery consumer, mystery shopping, nők, Nagy Andrea, nemi szerepek, NLP, non-verbális kommunikáció, nyitottság, nyugdíjpénztár, nyugdíjprogram, ODWS, online, online marketing, online szervezet, optimization, organisation development, outplacement, Ösztönzés, pályázó, párkapcsolat, póker, partnerség, personal brand, personal branding, personal hungary, personal hungary;, Ph.D., piac, piackutatás, pozitív, pozitív énkép, pozitív párbeszéd, próbavásárlás, prezentáció, probléma, profil, profit, projekt, projekt menedzsment, pszichodráma, pszichológia, részmunkaidő, recesszió, Referencia, referencia ellenőrzés, referencia levél, research, ROI, Sabbatical, sajátélmény, self branding, senior coach, social recruiting, stratéga, stratégia, stressz, stressz tolerancia, stresszinterjú, szívritmuszavar, szabályok, szabályzat, Szabó Zsófia;, szakképzési hozzájáulás, szakmák, személyes diszfunkciók, személyes márka, személyiség, személyiség fejlődés, személyiségteszt, szerep, szerepcentrikus módszer, szerepcentrikus megoldás, szerepek, szerepjáték, szervezet, szervezetefejlesztés, szervezetfejlesztés, szervezetfejlesztés;, szervezeti diagnosztika, szervezeti kultúra, szervezeti kultúra mérés, szervezeti struktúra, szimbólum, szociális kívánatosság, szolgálati közlemény, sztrók, szupervízió, szupervizor, tárgyalás, Tárgyalástechnika, társadalmi felelősségvállalás, távmunka, történetmesélés, TA, tanácsadás, tanácsadó, tanácsadócégek, tapasztalati tanulás, team choaching, TED, TEDx, tehetség, teljesítmény előrejelzés, teljesítményértékelés, terápia, terjeszkedés a régióban, tervezés, tervezés, testbeszéd, teszt, TM, Toborzás, tréner, tréning, tréningpiac, transaction-analisys, tranzakcióanalízis, twitter, USP, vállalati folyamatok, vállalati kultúra, vállalkozás, válság, változás, változásmenedzsment, várandósság, vélemény, változásmenedzsment;, változások, versenytárselemzés, versenytárselemzés stratégia, vezetés, vezetés transzformáció, vezető, vezető kiválasztás, vezetői felelősség, vezetői identitás, vezetésfejlesztés, vezetői kiválasztás, viselkedés, viselkedés előrejelzés, vizualizálás, web2, webinárium, workshop, Y generáció
Blog témakörök
 Coaching - Tréning - rss feed
 Humán források - rss feed
 Munka-magánélet - rss feed
 Szervezet-fejlesztés - rss feed
Rólunk       Kapcsolat       Adatvédelem       Jogi nyilatkozat       Online marketing tanácsadĂłink: Online marketing tanácsadĂłim: ISti (Internet StratĂ©gia TervezĹ‘ Iroda)